A Karma Guru Tibetshop áldózsinórjáról

A zsinórok a kathmandui Sangye Chöeling kolostorban készültek. Több napon át tartó szertartásokon végig az oltárra tették a zsinórcsomagot: AMITAYUS - hosszú élet és CSENRÉZI - szeretet áldást kapott.

A Sangye Choeling kolostor nagy imatermének oltárán piros és sárga áldózsinórok vannak a zacskókban. Ezeket a zsinórokat kézzel csomózzák meg a szerzetesek és a Karmaguru Tibetshop felhasználói javára áldják meg.

Különleges, ritka felvétel, mely magáról az áldó szertartásról készült.

A felvételt is egy láma készítette el, külső résztvevők nélkül, így épp ettől annyira értékes számunkra. A szerzetesek körben ülnek és imákat, mantrákat mondanak az áldózsinór lendő használója javára. Két fiatal szerzetes körbeviszi a nyitott kék zsákokat. Ezekben vannak a piros és a sárga álzózsinórok. Aki elé tartják, az egy kis rizst, vagy sáfrányos vizet hint rá. A buddhista áldózsinórok színének nincs jelentősége, ugyanolyan mindegyik.


A zsinórok ajándékok, minden vásárlónk számára, de aki befárad a boltba és kér ilyent, akkor vásárlás nélkül is szívesen adunk. A zsinórokat nem árusítjuk, nem vásárolhatóak meg. Futárral (postán) önmagában zsinórt nem küldünk. Az áldózsinór közvetíti az áldást, erőt és szerencsét ad, így áldották meg a lámák nekünk Nepálban.


Amit általában a tibeti buddhista áldózsinórról tudni érdemes

Az áldózsinórt buddhista szerzetesek, lámák áldják meg, és adják a gyakorlóknak. Áldózsinórt általában egy beavatás, vagy személyes áldás után készítenek és/vagy adnak, esetleg akkor, ha meglátogatunk egy kolostort, részt veszünk egy tanításon. mindenképp különleges és jelentőségteljes esemény.

 A zsinórt a szerzetesek kötik meg és egy szertartáson az oltárra helyezve áldják meg, így a zsinór közvetíti az erőt és védelmet, a mantrák és imák erejét.

Az áldózsinór lehet bármilyen színű, de leggyakoribb a piros. Többnyire egy vékony kis szalag, vagy sodrott zsinór, kb 50-60 cm hosszú és a közepén egy csomó van ami védelmet nyújt. Különleges megtiszteltetés ilyet kapni, akinek van, az addig viseli, amíg le nem szakad róla. Ha nem viselte senki, akkor tovább is ajándékozható.

Mit tegyünk, ha áldózsinórt kapunk?

Szabály nincs, csupán ajánlás. Azt mondják, hogy a férfiak a jobb, a nők a bal csuklójukon viseljék, mivel ellentétes az energiaáramlás a szervezetben és így hasznosul jobban.

A végét le lehet vágni, ha hosszabb az elvártnál. Van, akik a gépkocsijukban akasszák fel, mint védelmezőt. 

 Az áldózsinórt ne vegyük le, a buddhista hagyomány szerint meg kell várni, míg magától leszakad. Ha elszakad, ne kössük újra össze, de ha véletlenül kibomlik a csomó, nyugodtan visszaköthező a kézre. Hogy ne bomoljon ki a csomó megkötése után, egy kis ragasztóval, vagy égetéssel fixálható.

Ha elszakad, vagy épp nem akarjuk tovább viselni, akkor égessük el.

Mit NE tegyünk vele:

  • Ha vállaljuk, hogy hordjuk, ne vegyük le

  • Hordott zsinórt ne adjunk tovább, vagy „kölcsönbe”

  • Az áldózsinórt elvágni, darabolni, osztogatni nem szabad.

  • Ne hordjunk rajta semmit, tehát gyöngyhöz, medálhoz, gao-hoz más zsinórt használjunk.

  • Állatra, kutyára ne kössük.

  • Ne adjuk el pénzért

  • Ne tegyük a földre, ne lépjünk rá

  • Ne támasszunk túlzó elvárásokat a hordásához


A zsinórok különböző színűek, ezek között hatásában nincsen különbség, ugyanazon a szertartáson vettek részt, ugyanazt az áldást hordozzák.

Amit adunk, az egy hagyományos tibeti buddhista áldózsinór. Többen kérdezték, ezért elmondjuk, hogy:

  • NEM rontás elleni piros karkötő, 

  • NEM szerencsecérna, mágikus szerencsekötés szemmel verés ellen

  • NEM piros hétcsomós varázscérna, 

  • NEM karma-zsinór, feladat jelölő

  • NEM jelöl “spirituális dimenzió szinteket”

  • NEM gyógyító karkötő,

  • NEM Vörös Fonal kabbala

szó sincs ilyesmiről - inkább ne hordd, ha ezt várod tőle.