A tamarindfa levelei
Egy szép, hűvös nyári napon, Buddha sétált az erdő szélén és látott egy kesergő embert. Az ember felismerte őt és így panaszkodott: Az élet szenvedésekkel teli és keserves! Volt vagyonom, boldog életem, családom, de az élet mindent elvett tőlem! Semmim se maradt! Nyomorult vagyok, hányszor kell még újjászületnem, hogy túllegyek minden szenvedésen?
Egy mangófa állt az út mellett. Buddha így szólt: annyiszor kell újjászületned, ahány mangó van ezen a fán! Az ember dühösen rázta az öklét: én jó ember vagyok ez nem igazság! Buddha elmosolyodott és ment tovább.
Nemsokára egy másik fa alól is jajgatást hallott. Én becsületes, dolgos ember vagyok, mégis mindenem odalett! Hányszor kell újjászületnem még hogy elmúljon a szenvedés? Buddha odament hozzá és így szólt: nézz erre a nagy virágos tisztásra: ahány virágot látsz, annyiszor. De uram, szólt az ember, ez méltánytalanul sok szenvedést jelent! Én jó ember vagyok, mindent megteszek, nem érdemlek ekkora büntetést! Buddha sóhajtva továbbment.
Egy tamarindfa alatt egy ember fohászkodott: mikor ér már véget ez a sok nyomorúság? Rabszolga vagyok, beteg vagyok, semmim sincs, már csak a puszta földön alszom! Hányszor kell újjászületnem , hogy elmúljon a szenvedés?
Buddha erre így szólt: annyiszor, ahány levél van ezen a tamarindfán. Az ember felnézett könnyes, hálás szemmel a tamarindfa lombjára: milyen irgalmas, milyen nagyszerű! És leborult Buddha lába elé. Azóta a tamarind magok a hűség és a türelem szimbólumai.