Egyszer a Mester a városban járt a tanítványaival. Amikor esteledett, egy ember odajött és a csoportjuk legszélén álló tanítványhoz fordult: Mondd, miért van az, hogy a mestered eltitkolja a csodáit? Én magam figyelem régóta, gyűjtögettem olyan adatokat, amik minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy egyszerre több helyen is látták azonos időben. Embereket gyógyított meg imájának erejével, de amikor a csodás gyógyulásnak híre ment, azt mondta, ez csupán a természet műve. Nagy bajokból, szégyenből húzott ki másokat, majd amikor kérdezték, hogy lehet ez, a jószerencsére hivatkozott. Mondd, miért teszi ezt?
Pontosan tudom, miről beszélsz – mondta a tanítvány – hiszen mi is tudunk ezekről a dolgokról. Így én is válaszolni is tudok a kérdésedre. Először is, a Mester nem szeret a figyelem központjában lenni. Másodszor pedig meg van győződve arról, hogy ha az emberek a csodák iránt érdeklődnek, akkor semmit sem akarnának tanulni a dolgok valódi természetéről.
Anthony De Mello írásaiból