A kutyáról és a szeretetről

Egy állatorvosi rendelőbe ment egyszer egy apa, meg a kisfia, a kedvencüket hozták el kivizsgálásra, egy öreg labradort. A gyerek nagyon szerette a kutyát, alig akarta beengedni a vizsgálóba, de apukája nyugtatgatta, hogy nem lesz semmi baja. Sajnos az orvosnak rossz hírt kellett közölnie, a kutya nem csak nagyon öreg volt, több, mint 10 éves, hanem súlyos, gyógyíthatatlan betegségben is szenvedett. A leletek után a doktor azt javasolta, hogy ha igazán jót akarnak neki, akkor ne hagyják szenvedni, altassák el.

 Az édesapa és az orvos közösen próbálták elmondani a kisfiúnak, aki nem kiabált, nem sírt, csak nagyra nyitott szemmel markolászta a kopott bőrpórázt, amivel mindig sétáltatták. Elbúcsúzott a kedvenctől, és apjával együtt kiültek megvárni, amig vége lesz. Az apa volt nagyobb zavarban, átölelte a gyermeket, és valami olyasfélét mormogott, hogy most megy el szegény az örök vadászmezőkre, de hát ez a dolgok rendje…

A kisfiú azonban nem sírt, csak egyszer megszólalt:

  • Tudod, apa miért élnek rövidebb ideig a kutyák, mit mi?
  • Na miért? kérdezte az apa.
  • Hát te mondtad, hogy azért születünk le a földre, hogy megtanuljunk igazán, szívből szeretni. De a kutyáknak nem kell olyan sok idő, mint az embernek, mert ők már tudnak…
Címkék: