Élt egyszer egy gazda, aki szántott, vetett, művelete földjét évről évre. A munka nehéz volt, de bőséges az aratás. Mégis egy nap elgondolkodott: miért kell nekem gürcölnöm egész évben? Az életnem nincs értelme és unalmas… Vajon mi az én életem célja?
Egy nap eljött hozzá egy szerzetes és alamizsnát kért. A szeme boldogan csillogott, tekintetéből azt a szabadságot látta meg a gazda, amit mindig is szeretett volna. Elgondolkozott: milyen jó dolog így teher nélkül élni! Elhatározta, hogy szerzetesnek áll.
Amint azonban elhagyta a házát, egyszerre furcsa érzés hasított belé, úgy érezte, hogy üres a keze. Éveken át soha nem járt üres kézzel, mindig ott volt nála a kapája, így kissé elveszettnek érezte magát. Visszament hát a kapáért. Szép kapa, éles, finom kapa, kár lenne, ha ellopnák! Elrejtette hát egy biztos helyre a házában, mielőtt újra elindult a kolostor felé.
Az egykori gazda mindent megtett, hogy jó szerzetes lehessen. Azonban a gondolatai néha elkalandoztak, ha egy rizsföld szélén járt, eszébe jutott a kapa. Haza is szaladt párszor, hogy megsimogassa a kapája nyelét – ez megnyugtatta.
Teltek az évek, de a szerzetesként sem lelte meg a békéjét. Csalódottan gondolkozott: valami mégiscsak hiányzik az életemből… Miért nem teljesült az álmom? Mi nem engedi, hogy boldog legyek? Rájött, hogy mi az, ami visszatartja. A kapa! Rájött, hogy el kell engednie. Rohant haza, elővette a kapát és beledobta a tóba. Nyertem! - kiáltotta boldogan, és örömében elsírta magát.
Arra ment egy király a győztes háborúból hazafelé és meghallotta a szerzetes örömét. Mit nyertél? – kérdezte, mitől vagy ennyire vidám? - Legyőztem a belső démonomat, letettem a terhem – felelte a gazdából lett szerzetes.
A király elgondolkodott: legyőztem az ellenséget, meghódítottam száz országot, hatalmas kincsekkel rakott szekereim vannak, mégsem én vagyok az igazi győztes, hanem ő, aki saját magát tudta legyőzni.
(Cheng Yen)