Egyszer régen egy híres buddhista mester tanító úton volt és egy kis városba ért. A városban több tanítást adott, és az egyik végén egy asszony jött oda hozzá: "Mondd mester, mit tegyek? Nem tudok megfoganni, pedig már tíz éve élek együtt a férjemmel. Annyira szeretnénk egy kisfiút! Mondj bármit és én megteszem, hogy gyermekem születhessen."

 A mester elmosolyodott és azt mondta:

 "Tudod, lányom, hogy megvígasztaljalak, elmesélem az én anyám történetét, akinek szintén sokat kellett várnia rám. Réges-régen járt mifelénk egy mester és anyám elment hozzá tanácsot kérni, hogy hova zarándokoljon el, kihez könyörögjön, hogy végre gyermeke legyen. A mester csak annyit kérdezett: Mi lennél érte képes feláldozni? Mid van?

Az anyám sírva ment haza: nem voltak tehetősek, de volt egy szép ezüst fejdísze, régi, családi ékszer, amit még az esküvőjére kapott – ez volt a titkos tartaléka, minden vagyona. Másnap a kendőjébe rejtette, és elment a mesterhez, de már nem találta sehol. Ekkor útnak eredt sietve, kérdezgette az embereket, merre ment a mester, futott utána gyalogszerrel. Végül találkozott vele pár hét múlva. A mester megismerte őt, elvette az ezüstöt és a helyi kolostornak adta, majd tovább ment.

Anyám úgy mesélte, hogy kissé zavarban volt volt hazafelé mentében, mert úgy érezte, nem történt semmi , ám utána majdnem egy évvel születtem én." – fejezte be a történetet.

 Az asszony lelkesen bólogatva  így szólt - "Ó, ha csak ezüst kell, hozok, van nekem ennél több is! Felajánlom Önnek, és fiam fog születni!"

Mire a mester csak szomorúan legyintett – "neked nem lesz ilyen egyszerű, sokban különbözöl anyámtól. Te már ismered az ő útját, de neki akkoriban nem állt rendelkezésére semmilyen példa…"