Om Mani Padme Hum

OM MANI PADME HUM:

A mantra a tibetiek leggyakrabban használt imádsága, bárki recitálhatja, nem szükséges hozzá a mester előzetes beavatása.
A tibeti buddhisták szerint ha a mantrát hangosan vagy magukban ismétlik, azzal felhívják magukra a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Csenrézi hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapják áldását. Ha elolvassuk a mantrát, a hatás megegyezik az előzőekkel.

A mantra írott formájának az imamalmokon való forgatása is ugyanazt az eredményt hozza. Azokon a vidékeken, ahol a tibeti buddhizmus elterjedt, nagyszámú kis és nagy kerék található, belül az ima szövegével.

A Buddha összes tanítását magába foglaló Om Mani Padme Hum szövegű mantrának több jelentése ismeretes.
Elterjedt fordítása, illetve értelmezése az egész szövegnek az ?Éljen a lótuszban lévő drágakő? vagy ?Nézd csak a drágakövet a lótuszban!? kifejezés.

Őszentsége, a Dalai Láma szerint:

?Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hum mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is. Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát. A Padme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni. Az osztatlanságot az utolsó, Hum szótag szimbolizálja. Tehát az Om Mani Padme Hum hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.?

Az következőkben bemutatott értelmezés megmutatja, hogyan tisztul meg az ima által a létezés szenvedésének hat területe:

Szótag      Mitől szabadít meg?

Om          elégedettség / büszkeség
Ma          féltékenység / szórakozás keresése
Ni           szenvedély / vágy
Pad         butaság / előítélet
Me          szegénység / birtokolni akarás
Hum        agresszió / gyűlölet


A hat szótag segít a szenvedésben való létezés hat színterének a megtisztításában.
- Az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való neurotikus ragaszkodástól, amely az istenek világában létezőket sújtja.
- A Ma szótag áldása a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet, a tiszta etika gyakrolásának megvalósítását segíti elő.
- A Ni a türelem (a várakozás) és a türelem (mások elviselése) gyakrolását mozdítja elő.
- A Pad a negyedik szótag a kitartásban segít tökéletesedni.
- A Me a koncentrálásban segít.
- Az utolsó hatodik szótag, a Hum a bölcsesség gyakorlásában segít.

 

Om Mani Padme Hum fali függőOm Mani Padme Hum fali függőOm Mani Padme Hum imamalmonOm Mani Padme Hum hangtálonOm Mani Padme Hum karkötőn

E hat erény (tökéletesség) útja az, amelyet a három idő (jelen, múlt, jövő) minden buddhája bejár.

Minden egyes szótag különféle létbirodalmak lakóit segíti megszabadulni a szamszarából, így az Om Mani Padme Hum minden lényre áldásos hatással bír.

Az OM az istenek világában való újjászületéstől óv meg azáltal, hogy az elégedettség és büszkeségtől, a MA a félistenek féltékenységétől, a NI az emberi léthez vezető vágytól és szenvedélytől, PAD az állati lét butaságától, előítéletességétől, a ME az éhes szellemek mohóságától és birtoklási vágyától, a HUM pedig a pokol agresszivitásától és gyűlöletétől szabadítja meg a mantrát recitálót.

A mantrának egy másik értelmezése az alábbi.

Az Om szótag a teremtés jelképe. A szó maga szanszkrit eredetű és Aumnak írták. Az első betű jelenti Brahmat, a teremtőt, a második Vishnut, a fenntartót, a harmadik Shivát, a pusztítót. Titkos jelentése azonban más.
Az A betű jelenti az isteni ént, a halhatatlan lelket; az U jelenti az emberi ént, a mulandó testet; az M jelenti a két én kapcsolatát, ezt az életet. Az A az örök világ, az U ez a Föld, az M az idő, ami a kettőt összeköti. A szent szótag egy lehelettel kimondja a lét legnagyobb misztériumát: "itt élek a Földön, sorshoz és időhöz kötve, de igazi lényem az örök halhatatlan lélek".

Az OM színe ragyogó fehér.
A MA színe zöld.
A NI színe sárga.
A PAD színe égszínkék.
A ME színe piros.
A HUM színe fekete vagy sötétkék.

Címkék: