A türkiz

Türkiz jellegzetes, átlátszatlan égszínkék, vagy zöldes féldrágakő, bázikus alumínium-foszfát és réz. A türkiz színe átlátszatlan égszínkék vagy zöldeskék, kékeszöld, almazöld, sárgászöld. A kék szín a réztartalomtól, a zöld a két vegyértékű vastól (5 %-ig) és a krómtól függ. Ritka a teljesen tiszta színű, többnyire sárgás, barnás, vagy feketés rajzolatú.

Neve a francia "turqueise", azaz "török kő" magyar megfelelője.

Európába Törökországon át került elsősorban közel-keleti lelőhelyekről, Turkesztán, Perzsia bányáiból: innen került az egyiptomi fáraók kincseihez, illetve a bibliai uralkodókhoz is. A türkiz féldrágakövek nepálban és Tibetben is nagyon kedveltek, sok medál, gaó és Buddha szobor is készül berakásokkal.

Európában Szászországban található, de híresek a közép-amerikai lelőhelyek is, az aztékok és a puebla indiánok is használták, sőt ma Mexikóból is sok türkiz és ezüst ékszer származik. Az USA-ban több államban is vannak lelőhelyek, Új-Mexikó, Nevada, Arizona, Kalifornia, Colorado.

A türkizt szépsége és védelmező tulajdonsága tette híressé a történelemben

A türkiz ásványékszer

Már az ókori egyiptomiak is használták, Tutanhamon temetési maszkját is türkiz berakás díszíti. Az ókori egyiptomiak úgy gondolták, hogy a kék szín az újjászületés szimbóluma, így türkiz is féltve őrzött kincs volt, porítva isteni sminkfestéknek, szemfestéknek is használták, a tibetiek és a belső ázsiai népek hisznek a türkiz gyógyító, védelmező erejében. 
A Sínai-félszigeten nyitott bányáikból kitermelt kövek több skarabeusz amulett alapanyagát adták. Később is, a középkorban, szintén nagyra becsült kő volt, ezüsttel és arannyal együtt hordták. Különféle csodálatos erőt tulajdonítottak neki; azt tartották, hogy megóv a lezuhanástól, és lelki egyensúlyt biztosít. 


Négyféle türkiz kő létezik

Kristályos türkiz
Elsősorban jellegzetes kékes-zöldes tiszta színéről, matt csillogásáról erezet-menteségéről ismerhető az eredeti kristályos türkiz.  A Mohs féle keménysége 5-6 lehet, de ez meglehetősen ritka, így az ára is rendkívül magas, karátban mért súlya szerint. A legnépszerűbb türkizek, amikkel nálunk találkozhatsz eredetiek, de sajnos nem kristályos türkizek. 

Sajtolt, erezett valódi türkiz
A csomós, szemcsés felépítésű türkiz fordul elő a leggyakrabban. Erezett, zárványos szerkezetű ásvány, mely a befoglaló kőzetek szerint lehet sűrűbb, vagy ritkább. A barna erezés limonit, a sötétszürke homokkő, a fekete jáspis. Ez a türkiz nem annyira kemény, sőt inkább porózus szerkezetű. Az utóbbi évtizedekben kidolgoztak egy eljárást, amivel a porózus türkizt műgyantával, vagy viasszal összedolgozva egy homogén felületű, szépen simára csiszolható, így díszítőértékét jobban kiadó anyagot kaptak. A legtöbb ékszerben ilyen kő található világszerte.

Türkizpor, türkiz bevonat
A porózus ásványi türkizt megőrlik és műgyantás vivőanyaggal viszik fel az ékszer felületére. A nálunk kapható türkiz berakásos ékszerek, nyakékek, karperecek is így készülnek. A bevonatot utána még csiszolják is egyes esetekben.

Festett más kövek
Türkiz színűre gyakran festik: legtöbbször egy  howlit nevű ásvány, vagy kalcedon, ami ránézésre megszólalásig hasonlít a valódi türkizre. Többnyire arról lehet felismerni, hogy túl szép, túl egyenletes, túl fényes, túl élénk színű. Az erezést is utólag festik rá. Ezt gyakran neolite türkiznek, vagy bécsi türkiznek is hívják. Utánzat, szintetikus anyag, amiről érdemes tudni vásárlás előtt. Ha már az utánzatoknál tartunk: ma már műanyagból is készítenek türkiz szerűséget, amit azonban nagyon könnyen észre lehet venni, sokkal könnyebb súlyú, és fillérekbe kerül.

Érdekességek a türkiz hatásáról:
Azt mondja a legenda, ha a kő gazdája megbetegszik, vagy meghal, vele a kő is megfakul, meghal. Azt is mondják, hogy ha újra egészséges emberhez kerül, visszanyeri eredeti szépségét. E mögött az a megfigyelés áll, hogy a türkiz jellemző tulajdonsága, hogy hő hatására és a kisebb vegyi hatásokra (lázas ember testhőmérséklete, izzadságának vegyi összetevői elegendőek lehetnek) megfakul, vagy megzöldül.  

Türkiz gyűrű

A türkizt depresszió, kedélybetegség ellen is javasolták. A régi arabok az igazság kövének tartották, aki türkizes gyűrűt, amulettet viselt, annak jobban elhiszik a szavát, így a kereskedők, tisztségviselők körében népszerű volt. Ha türkizes gyűrűnk van, minden kézmosáskor húzzuk le, türkizes ékszerünket az ágyban is vegyük le, ha alszunk, valamint a mechanikai hatásoktól – karcolódás, ütés is védeni kell. A türkiz ékszert tároljuk puha tokban, vagy zacskóban..

Türkiz fülbevaló
Türkizt nem lehet napra vinni: ez valóban óvatosságra ad okot, mert a hőt nem viseli jól a türkiz. Ékszerünk ne legyenek kitéve nagyobb hőhatásnak: érdekességképpen, nem kell kipróbálni, a 250 °C-ra hevített kő fakózöld lesz, és úgy is marad örökre. Ne érintkezzen savakkal, lúgokkal ékszerünk, mert elveszítheti szép kékeszöld színét. A türkiz fülbevalót nem lehet minden nap viselni épp ezért.

Pár tipp a türkiz ékszerek viseléséhez:

Türkiz kő viselése: csak óvatosan hordjunk meztelen bőrön, fürdéshez mindenképp vegyük le, mert a szappanos víz, izzadtság, zsíros, olajos anyagok beleszívódhatnak a kő porózus felületébe, ezzel megváltoztatva annak színét! Egy vevőnk tapasztalata: a türkizes ezüst ékszere tönkrement a Hévízi tó vizéről, így gyógyvízbe, tengerbe se vigyük magunkkal. 

FIGYELEM!

A kövek, malák nem gyógyászati eszközök, és nem alkalmasak bármely testi, vagy lelki probléma megoldására. Az itt leírtak a kristályokkal kapcsolatos tradícionális szakirodalom alapján készültek. Ha valamilyen fizikai vagy mentális betegség gyanúja merül fel, úgy keresse fel orvosát. (A Btk. 187. törvény módosítása nyomán erre fel kell hívnunk figyelmét.)


A türkiz a tibeti buddhizmusban a védelmet szimbolizálja.

Türkiz ásvány hatása testi szinten a kristályterapeuták szerint

A türkiz hatása rendkívül sokrétű, leginkább azonban a torok tájékára és a légutakra van hatással. 
Használhatjuk köhögés és hörghurut, torokgyulladás, mindenféle tüdőbetegségek, tüdőgyulladás, nyelési zavarok, megfázás esetén is. 
Rezgése megnyitja a torokcsakrát, ezért a türkizt a beszédhibák (például dadogás) javítására is használhatjuk, de arra is segítségünkre van, hogy megtaláljuk a megfelelő időben a megfelelő szavakat. 

Hatással van ezenkívül az izületekre és az izmokra, jó inszalaghúzódás,-gyulladás vagy – szakadás esetében, használhatjuk izomláz, izommerevedés ellen is. 
A türkiz segíti emellett a szervezet méregtelenítését és savtalanítását, így rendkívül jó hatással van a vesére is. 
Hátráltatja a hólyag - vagy vesekövek kialakulását. 
Használatával felszívódhatnak az ödémák is. 
Segítheti a zsírégetést is, ezért jó hasznát vesszük egy türziz ékszernek, ha diétázunk. 

Türkiz lelki hatása, jelentése

A türkiz kő segít elhatárolódnunk a lelki terhektől. Megszünteti az ingadozó kedélyállapotokat,a félelmet, depressziót, javítja a kedélyt, segít megőrizni energiatartalékunkat. 
Kimerült állapotban nagy segítséget jelenthet használata. 
Tisztítja és erősíti az aurát, óv a negatív energiától és rezgésektől. 
Hajdan a fekete mágia hatásainak kiküszöbölésére is használták. 
A türkiz helyreállítja a lelki harmóniánkat, erősíti intuíciónkat, s mivel hatására bensőleg megnyugszunk, mélyíti a meditációt is. 

Csakra: torokcsakra 
Csillagjegy: Bika, Mérleg, Nyilas, Vízöntő, Halak 
Elem: víz, levegő 

Türkiz kő használata a Feng Shui szerint

Aktiválja a Fa elemet

A feng shuiban általában az öt elemmel kell dolgozni : fa, tűz, föld, fém és víz. Ezen elemek mindegyike más-más minőséget és energiatípust képvisel, és gyakran egy adott elemet adsz az otthonodhoz, hogy egyensúlyt teremts és aktiváld az adott elem tulajdonságait.

A fa elem a kedvességhez, a növekedéshez és a helyreállításhoz kapcsolódik, és a kék, zöld és kékeszöld színeken keresztül. A fa-energia aktiválása: kék vagy zöld kristályokat, például türkiz ásványokat, köveket helyez el egy fa tálban a hálószobában, vagy a gyerekszobában.