A jáspis féldrágakő a kvarc család tagja, a nevének jelentése görögül: lángolt, vagy lángoló kő. Sokféle színbe előfordul, van vörös jáspis, barnás, vöröses, sárga, szürke, kék, sőt fehér jáspis is.  Leht találkozni még dalmata jáspis, zöld jáspis, fekete jáspis, térkép jáspis kövekkel is.

A barna és a vörös jáspis Egyiptomból és Indiából származik, a szürke jáspis Európában, elsősorban németországi lelőhelyekről, a színes jáspisok belső Ázsiából és az Urál vidékéről származnak. Nagyon sok fajtája létezik, mind színben, mind pedig rajzosságban. Egy azonban közös, teljesen tömör, nem áttetsző egyik sem. (leopárd, térkép, cappucinó, turitella, zöld, szivárvány, marble, mookait, felhő, stb.) A képen egy ritka, óceán jáspis 


A jáspis karkötő, vagy mála legendásan szép és közkedvelt

A Jáspist az emberek ősidők óta ismerik, a Biblia is említi, valamit sok keleti mondában, történetben is szerepel, szerencsekőnek tartották, számos legenda fűződik hozzá. 

FIGYELEM!

A kövek, malák nem gyógyászati eszközök, és nem alkalmasak bármely testi, vagy lelki probléma megoldására. Az itt leírtak a kristályokkal kapcsolatos tradícionális szakirodalom alapján készültek. Ha valamilyen fizikai vagy mentális betegség gyanúja merül fel, úgy keresse fel orvosát. (A Btk. 187. törvény módosítása nyomán erre fel kell hívnunk figyelmét.)


Jáspis kő a kristályterápában

Minden követ másképp kell kezelni, a hegyikristály a naptól töltődik fel, van, amelyik követ vízbe, vagy borba áztatják. A jáspis különlegessége az, hogy a lenyugvó nap sugarait gyűjti össze. A kő magába zárja a nap erejét és melegét és megőrzi azt a sötétségben. Figyeljünk arra, hogy a jáspis érzékeny kő, soha ne engedjük túlzottan lehűlni, átfagyni. A jáspis eleme a tűz, az alsó csakrára van nagy hatása.

A legismertebb a vörös jáspis ásvány:


A jáspis testi hatása

Süketség, hallásproblémák, fülzúgás javítására használták, de arcüreg és fogfájás esetén is javallott. A követ a szájba kell venni és ott tartani, hogy átvegye a belső melegséget. Mély lélegzéssel az energiacsatornák kitisztulnak. Fülfájásra egy nagyobb jáspis darabot helyeztek a fülre.

 Köszvény és ízületi problémák esetén is hatásosnak mondják. Az enyhén felmelegített követ kell oda tenni, ahol fáj. A kezelést egymás után többször ismételni kell, addig, amíg a duzzanat el nem múlik, csökken a fájás. Szívgyengeség esetén a vörös jáspist javasolták a szív felett hordani.  

Alvásproblémákon is segít a jáspis amulettet, vagy gyöngysort vegyük fel éjszakára. nyugtalan alvás, horkolás esetén is alkalmas. A jáspist Indiában a kígyó és pókmarás ennen védelmező kőnek is tartották, gyermekek számára.

A képen egy kép jáspis mala:


 A jáspis lelki hatása

A várandós anyák is hordtak jáspis ékszert, hogy a születendő gyermek erős és egészséges legyen, védve az ártó energiáktól.

A problémamegoldás köve, vegyük a szánkba, vagy akasszuk a nyakunkba és így ellazulva a gondok gyökeréig tudunk hatolni és a megoldás is előkerülhet. A zavaros gondolatok kitisztulnak, a meditáció összefogottabb lesz, így a jáspis malák nagyon népszerűek Tibetben is.

Nagyobb döntések előtt is segít a logikus és józan ítélet meghozatalában, lelkierőt és lendületet ad, hogy át tudjunk lendülni a holtpontokon. A párkapcsolatban békét és megnyugvást hoz, erősíti a pozitív energiákat, a belső melegséget.