Régebben történt meg az eset a Dalai Lámával. Amerikában adott tanításokat a nyolcvanas években, és a rendszeres meditáció fontosságáról beszélt, hogy mennyire értékes az az idő, amit elmélyedéssel tölthetünk, hiszen az életünknek ez csak egy kis része, ami viszont meghatározza azt, hogyan érezzük magunkat a többiben.
A hallgatóságból többen azt mondták, hogy mindez nagyon szép, de nekik egyszerűen nincs idejük arra, hogy meditáljanak. Ekkor a Dalai Láma egy rövid történettel felelt.
Volt egyszer egy tanító, aki megígérte a tanítványainak, hogy elviszi őket piknikezni. A fiatalok már nagyon várták az alkalmat, de telt-múlt az idő, de ő mindig túl elfoglalt volt ahhoz, hogy ilyen „semmiségekre” pazarolja az idejét.
Egyszer kinéztek az ablakon, és éppen arra ment egy halottaskocsi.
- Na, vajon hová megy az az ember? - kérdezte a tanító.
- Piknikezni – sóhajtott a tanítvány.