A feneketlen koldulócsésze
Egy verőfényes reggelen a császár kikocsizott palotájából. Kiszállt díszes hintójából, és épp indult volna egy könnyed reggeli sétára, amikor találkozott egy koldussal. Megkérdezte a koldust: – Mit kívánsz? A koldus nevetni kezdett és így válaszolt: – Úgy kérdezed ezt, mintha teljesíteni tudnád a kívánságom. Az uralkodót módfelett sértette a válasz, és így szólt: – Hát persze hogy teljesíteni tudom a kívánságod! Mi légyen az? Mondd csak el! – Gondold végig, mielőtt bármit is megígérnél! – válaszolta neki a koldus. A koldus a császár tanítómestere volt egyik előző életében, és bár az uralkodó akkor nem érte el a megvilágosodást, mestere megígérte neki, hogy újra találkozni fognak és megpróbálja felébreszteni őt. Az uralkodó azonban teljesen megfeledkezett tanítója ígéretéről, meg hát ugyan ki emlékszik az előző életeire? Így a császár továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: – Bármit teljesítek, amit csak kívánsz, én egy nagyhatalmú császár vagyok, mi olyat kívánhatnál hát, amit ne tudnék megadni neked? A koldus így válaszolt: – Ám legyen. Ez egy nagyon egyszerű kívánság. Látja felséged ezt a kolduló csészét? Meg tudná tölteni valamivel? A császár azt mondta: – Természetesen. Azzal hívatta is a császár egyik vezérét, és meghagyta neki, hogy töltse tele a koldulócsészét pénzzel. A vezér térült-fordult, hozott egy zsák pénzt, és beletöltötte a koldulócsészébe. Igen ám, de ahogy belekerült a pénz a csészébe, azon nyomban el is tűnt. A vezér csak öntötte és öntötte a pénzt, amely a csészében azonnal eltűnt, így a csésze mindig üres maradt. A hír hallatán odagyűlt az egész császári udvartartás, ezt követően pedig futótűzként terjedt a pletyka a fővárosban, és csakhamar óriási tömeg tolongott a császári palota körül. Most már az uralkodói tekintély forgott kockán. A császár így szólt a vezéreihez: – Legyen bár az egész birodalmam a tét, készen állok, de nem szenvedhetek vereséget egy koldustól! Nem tartott soká’, míg a császár kincstárai kiürültek és eltűnt a sok gyémánt, igazgyöngy és smaragd. A koldulócsésze feneketlennek látszott. Minden, de szó szerint minden semmivé foszlott abban a pillanatban, ahogy beletették. Végül eljött az este, s a tömeg csak némán állt, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett hallani. A király leroskadt a koldus lábai elé, és elismerte vereségét. – Tiéd a győzelem, de mielőtt elmennél, kérlek, csillapítsd a kíváncsiságom és árulj el nekem valamit! – szólt a császár. – Miből van ez a koldulócsésze? A koldus nevetett egyet és így szólt: – Nem titok, a koldulócsésze az emberi tudatból készült, egyszerűen az emberi vágyakból áll. /ismeretlen szerzőtől/
