A helyesbített mantra

A helyesbített mantra

Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel, egy folyónál, amelyen utuk során át kellett kelniük. Az öreg egy mantrát mormolt magában és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel. Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, hogy vajon jól gyakorolja e a hitét, és hogy helyesen mondja e a mantrákat. 

Amikor elmesélte, hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta. 

Az öreg elbeszélte, hogy ő szinte nem is használt más mantrákat csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással töltötte, és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért mert nem a szent szótagokat ismételgette.

Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Most már a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt.  Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszínére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra.

/ismeretlen szerző/