A kisfiú, a király és a virágcserép meséje

A kisfiú, a király és a virágcserép meséje

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: "Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom! A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni. "Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért. - Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte. - Talán másik földbe kellene átültedned őket - tanácsolta anyja. Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán. Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút: - Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle. Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam! Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett: - Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel? A király ekkor így szólt: - Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatőtt ki közülük. Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyellték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el. /ismeretlen szerző/