A vakok és az elefánt

Egyszer Buddha a tanítványaival Savatthiban járt, találkozott sok tudós emberrel, remetékkel, előkelőségekkel, akik folyton folyvást vitatkoztak arról, hogy milyen is a világ valójában. Egyesek azt mondták, hogy a világ végtelen és örök, mások szerint a lélek is meghal a testtel, egyesek örökké, vagy nagyon soká élhetnek és vannak praktikák, mellyel befolyásolhatjuk kedvezővé téve a minket ért dolgokat, voltak akik szerint ez nevetséges. Uram, neked mi a véleményed?  - kérdezték.

Buddha így felelt: "Egyszer régen volt egy rádzsa, aki odahívta a szolgáját és azt mondta:" Gyere, fiú, menj, és gyűjtsd össze a palotám elé minden vak férfit Savatthiban.” Amikor ott voltak, kivezetett egy elefántot a térre és megmutatta nekik. De a vakok az elefánt mellett állva csak azt tapasztalhatták meg, amit épp elértek belőle. Volt aki a fejénél állt, volt aki a farkánál, az oldalánál, a fülénél, vagy a lábainál.

Nemsokára odament hozzájuk a rádzsa és nagy hangon megkérdezte őket: mondjátok el, milyen is az elefánt valójában?

A fejénél álló férfi azt mondta: az elefánt egy óriási sziklatömb. A fülénél álló így szólt, az elefánt egy nagy, poros, puha zsák. Az ormányánál álló felkiáltott: az elefánt veszélyes óriáskígyó! Az agyaránál álló azt mondta: az elefánt egy nagy lándzsa, vagy karó. A körmeit tapintó szerint az elefánt ekevas. Mások szerint az elefánt egy nagy, göcsörtös fa, csónak, vagy bivaly. A farkát fogó szerint egy kötél, végén nagy ecsettel.

Mind hallotta mit mond a másik és elkezdet veszekedni, fennhangon hirdetni tapasztalatait. Az elefánt ilyen! Nem, olyan! Ne hazudjatok, én tudom, éreztem, hogy amolyan! – és hamarosan összeverekedtek. A rádzsa ezen nagyot nevetett.

Olyanok vagytok ti is, mint azok a fontoskodó vakok a piactéren – szólt Buddha. Tudatlanok akik, bár tudják, hogy nem látnak, körömszakadtáig védtek a tévedéseket és részigazságokat - nem látjátok meg a valóságot úgy, ahogyan a dolgok vannak.