Egy nap egy ember jött Buddhához, és mérgesen szidalmazta. Buddha megtörölte a homlokát és megkérdezte: "Ez minden, vagy valami mást is akarsz mondani?"
Ánanda mindent látott, és természetesen dühös lett. Felugrott, és dühtől forrongva így kiáltott fel: "Engedje meg, és megbüntetem!"
"Ánanda, szannjászinná váltál, de állandóan megfeledkezel róla" – válaszolta a Buddha. "Ez a szegény ember már túl sokat szenvedett. Csak nézd meg az arcát, a fáradt szemét! Bizonyára nem aludt egész éjjel, és bántja valami, mielőtt ilyen cselekedetről döntött. És ha te vagy én éltük volna az életét, talán ugyanezt tettük volna, vagy talán még rosszabbat. A dühös szavak ennek az őrületnek és nyomorúságos életének az eredményei. Legyetek könyörületesek vele. Megölheted, és akkor olyan leszel, mint ő!"
Az ember hallotta ezt a párbeszédet. Össze volt zavarodva. Sérteni és megalázni akarta Buddhát, de valamilyen oknál fogva saját magát érezte megalázottnak és elszégyellte magát. Buddha együttérzése meglepte.
"Menj haza – mondta Buddha. Eleget büntetted magad. Felejtsd el ezt az esetet, és ne aggódj, nem bántottál meg.
A férfi fáradtan felkelt és elment, elrejtve könnyeit. Este visszajött, Buddha lábai elé borult, és azt mondta: "Kérlek, bocsáss meg nekem!"
"Nincs mit megbocsátani, mert nem voltam mérges" – válaszolta Buddha. - De örömmel látom, hogy észhez tértél, és hogy a pokol, amelyben éltél, eltűnt számodra. Menj békével, és soha többé ne süllyedj ilyen állapotba!"
