A menedék szertartás a végső elhatározást képviseli. Miután elismerjük hogy az egyetlen valóságos megmunkálni való mi magunk vagyunk, és ezt nem lehet kikerülni, menedéket veszünk a Buddhában mint példában, a tanban (szkr: dharma) mint ösvényben, és a közösségben (szkr: szangha) mint társakban. Mindazonáltal ez egy teljes elkötelezettség önmagunk felé. Ez a szertartás elvágja a kötelet, amely a hajót a horgonyhoz kapcsolja és egy magányos odüsszea, utazás kezdetét jelenti. Ugyanakkor magában foglalja a tanító és hagyománya ösztönzését is. A tanító részvétele egyfajta biztosíték arra, hogy nem fogsz visszakerülni a biztonságkeresés kérdésébe, hanem folytatni fogod önmagad egyedüllétének elismerését, és dolgozni fogsz önmagaddal anélkül, hogy bárkire támaszkodni el. Végül is egy valóságos személy lesz belőled, aki a saját lábán áll. Abban a pillanatban minden veled kezdődik.
