Egyszer egy nemesúr a karavánszekerével egy keskeny, sáros úton haladt a falusi birtokáig. Útközben egy ökrösszekérre bukkant, amely elakadt a sárban és elzárta az utat. A a paraszt, aki az állatait vezette hiába próbálta kihúzni a kocsijátt a sárból.

- Takarodj el az utamból! - kiáltotta a büszke nemes. - Uram, a szekerem itt ragadt. Meg kell várni, amíg hozok segítséget és ki tudom vontatni. Mivel ki kellett szállnia, így dühében a nemesúr felkapott egy nagy követ, és az ökrössszekér gazdája felé dobta.

De jaj, ahelyett, hogy eltalálta volna a szekeret, a kő eltalálta saját kocsijának rúdját és visszapattant, a saját, finom, fehér homlokán ejtett sebet.

A fájdalom feldühítette az előkelő embert és panaszra ment a királyhoz. Bevádolta az ökrösszekér tulajdonosát. Követelte, hogy azonnal büntessék meg súlyosan, hiszen a helyzetet ő okozta ott a sárba kényszerítve őt.

De a király türelmes bódhiszattvaként felismerte a karma igazságát és nem büntete meg a parasztot. Az okozta a sebet, aki úgy döntött, hogy eldobja a követ.

Mindig van döntés, akár ismered az okát, akár nem - a te döntésedet most a homlokod bánta.

(indiai történet nyomán)