Hagyma tanítás
A mester szeretett főzni, gyakran beszélt, tanított is főzés közben. Egy napon kezébe vett egy szép nagy vöröshagymát. Mi ez? kérdezte a tanítványoktól.
- Hát egy fej hagyma.
Ekkor szépen elkezdte lefejteni róla a száraz, vöröses héját. Szépen sorban letette az asztalra. Aztán elkezdete bontani a húsos rétegeket körben. Közben ismét megkérdezte: vajon ez hagyma?
- Ó, igen, felelték.
Ahogy szép sorban haladt a hagyma bontásával kérdezgette: ez is hagyma?
- Igen.
- És ez is?
- Igen.
Ahogy egyre kisebb lett kezében, az asztalon nőtt a kupac, a válaszok is egyre bizonytalanabbak lettek.
A végén a legközepe maradt csak meg, benne egy kis zöld csírával.
- És ez mi?
- Csíra.
- Nem hagyma?
- Hát nem tudjuk, de, talán.
Felkapott az asztaltól egy húsos réteget: és ez hagyma?
- A szaga az, meg az íze az lesz az ételben.
A mester elképedt: Lám, itt van minden egy kupacban az asztalon és ti mégsem mondjátok azt, hogy mindez még hagyma. Vajon csak akkor az, ha egyben van? Mettől nem? Meddig egész? A részekből elveszel valamennyit, akkor már nem az?
Az ember is ilyen: mutat valamit magából, néha kevesebbet, néha többet. Levet bizonyos rétegeket, mások rászáradnak, mások meg könnyedén lemállanak róla.
Tudjátok mi az igazság?
Ha nem egyben van, máris elkezdünk könnyezni, mert csíp.