Hagyma tanítás

A mester szeretett főzni, gyakran beszélt, tanított is főzés közben. Egy napon kezébe vett egy szép nagy vöröshagymát. Mi ez? kérdezte a tanítványoktól.

- Hát egy fej  hagyma.

Ekkor szépen elkezdte lefejteni róla a száraz, vöröses héját. Szépen sorban letette az asztalra. Aztán elkezdete bontani a húsos rétegeket körben. Közben ismét megkérdezte: vajon ez hagyma?  

- Ó, igen, felelték.

 Ahogy szép sorban haladt a hagyma bontásával kérdezgette: ez is hagyma?

- Igen.

- És ez is?

- Igen.

Ahogy egyre kisebb lett kezében, az asztalon nőtt a kupac, a válaszok is egyre bizonytalanabbak lettek.

A végén a legközepe maradt csak meg, benne egy kis zöld csírával.

 - És ez mi?

-  Csíra.

-  Nem hagyma?

-  Hát nem tudjuk, de, talán.

 Felkapott az asztaltól egy húsos  réteget: és ez hagyma?

-  A szaga az, meg az íze az lesz az ételben. 

A mester elképedt: Lám, itt van minden egy kupacban az asztalon és ti mégsem mondjátok azt, hogy mindez még hagyma. Vajon csak akkor az, ha egyben van? Mettől nem? Meddig egész? A részekből elveszel valamennyit, akkor már nem az?

Az ember is ilyen: mutat valamit magából, néha kevesebbet, néha többet. Levet bizonyos rétegeket, mások rászáradnak, mások meg könnyedén lemállanak róla.

Tudjátok mi az igazság?  

Ha nem egyben van, máris elkezdünk könnyezni, mert csíp.