Buddha Amitabha

A Határtalan Fény Buddhája, a megkülönböztető bölcsesség ? a kötődés átalakításának? rubinvörös színű buddhája. Kezeit ölében nyugtatja, ahol egy tálat tart a legmagasabb beteljesülés nektárjával. Tudatának tere az Örömteli tisztaföld (tib. Devacsen), ahova csupán erős kívánságokon keresztül bárki újraszülethet. A Mahajána buddhizmus, ?tisztaföldjének? (ahová a közismert Phova gyakorlat a gyakorlót juttatja halálakor) központi alakja. A tisztaföldet ő hozta létre rendkívüli erőfeszítések árán, ami egy olyan természetfeletti világ, melybe újjászülethet az, aki Amithábához ezzel a kéréssel fordul, hogy ott aztán a Dharmát az ő utasításai és felügyelete alatt tanulmányozva bodhisszatvává ill. buddhává váljanak, majd később ekként visszatérjenek világunkba, hogy még több ember javára tevékenykedhessenek.

A Samadhi Mudra-t mutatja, két keze egymáson nyugszik az ölében, tenyérrel felfele. A stupa-n mindig nyugatra néz. A megváltás reményében imádják.

 

Vörös színe (HRIH), a szerelem, a könyörületesség és az emocionális energiákat szimbolizálja, miként a nyugati égtájjal való összekapcsolása révén a nyugvó nap színét idézi fel vörös testével. Így ábrázolva, mint a természet energiája tette talán a legnépszerűbbé az öt Dnyjáni (bölcsesség) buddha közül.

 

Amithába egyedi szimbóluma a lótusz, így annak minőségei is összefonódtak nevével, mint a kedvesség, nyitottság és a tisztaság.

Tibetben Amithába megtestesülésének tartják a Pancsen Lámát és a Samarpát.

Aranyozott Amithaba Buddha szobor

Amitabha Buddha füstölő

 

Amitabha Buddha poszter