A japán füstölők illatukban, megjelenésükben és karakterességükben alapvetően eltérnek a nálunk már jól ismert tibeti/nepáli és indiai füstölőktől. Az árfekvésük is nagyon más, a japán füstölő nem tömegtermék és majd meglátod, miért nem is lehet az. (kép: mai füstölőszertartás, forrás: shoyeido)


Ahogyan a kultúrák, a szokások, az ízek, illatok, így a megjelenésük is különbözik. Tarts velünk egy rövid áttekintésre ebben az új, különleges, kifinomult világba. 


Az illatoknak erejük, hatalmuk van: képesek felidéztetni olyan emlékképeket, melyek semmi más módon nem jöhetnének elő, képesek lenyugtatni a testet, kitisztítani az elmét, túlmutatva a képességeinken és a racionális dolgokon.


Ez a speciális figyelem a japánoknál külön megnevezést is kapott: lényegi különbség van a mindennapi szaglás és a “füstölők hallgatása” között.


A japán füstölő előállítása és illatának élvezése külön művészet


A japán élet egyik alappillére a kifinomultság, a minden részébe, pillanatában és formájában tökéletességre törekvés, az élet gesztusainak művészetté emelése. Gondoljunk itt a híres teaszertartásokra a (cha-do), vagy épp a harcművészetre (például az ai-ki-do). A füstölő művészete a koh-do. 

Léteznek évszázados protokoll szerint vezetett illatszertartások (kumikoh)  is, ahol a résztvevők különböző illatokat “hallgatnak meg” egy ceremóniamester vezetésével, sőt a játék része felismerni és megnevezni ezeket.


A japán “do” kifejezés önmagában több mindent is jelent, így ösvénynek, útnak, az emberiség szolgálatában végrehajtott feladatnak fordítják. 


A koh-do tehát a “füstölő útja”. 


És ez az út egy csodálatos legendával kezdődött:

Több mint 1400 évvel ezelőtt egy nagy darab, különös uszadékfa, agarfa vetődött partra Awaji szigetén. Csodálatos, egyedi illata volt, így, a helyiek odaajándékozták Suiko császárnőnek. Ezzel a drága ajándékkal egy új korszak vette kezdetét. A füstölő élvezete egy zárt, előkelő világé volt, a császárok és sógunok udvarában. Emellett a sinto és zen templomokban, szentélyek is égettek rituális füstölőket, felajánlásokat, de ez sem tartozott a mindennapokhoz.


kép: Kitano Tsunetomi(1880-1947) színezett fametszet 1911.Kék és fehér ruhás hölgy füstölőkkel


A maihoz hasonló füstölőket az 1600-as években kezdtek el készíteni. Az illatok mind a férfiak, mind pedig a hölgyek számára készültek. Nem csak égették, hanem illatosították is vele a kimonójukat és éjszakára külön kis lakkozott “párnadobozban” füstölőt gyújtottak a fejük mellett, hogy a hajukat is átjárja az illat.


Az egyik általunk forgalmazott termékeket gyártó japán füstölőgyár az egyik legrégebbi, ma is működő műhely, a Shoyeido.

A 18. század elején Rokubei Moritsune Hata kezdte el a füstölőkészítést ezekkel a technikákkal, amelyeket a kiotói császári palota alkalmazottjaként tanult meg. Ezeket a füstölőket ma is ott gyártják, sokat több száz éves eredeti receptek alapján, illetve vannak újabb illatok is.  


“A japán füstölőcégek között Rolls-Royce a Shoyeido, egy kiotói családi vállalkozás, amely 12 generáció óta létezik." - írta Playboy magazin, 2001. decemberében.


Mitől ennyire drágák a japán füstölők?

Egyetlen oka van, ez pedig az összetevők minősége. A Shoyeidóban csak a legfinomabb gyógynövényeket, fűszereket, gyantákat és aromás fákat használják a világ minden tájáról. Számos összetevő kanpo-gyógyászati ​​minőségű. Három évszázad alatt kifejlesztett keverési technikákkal párosulva az eredmény valóban csodálatos illatokat jelent.


Érdekesség: a japán kereskedőflották a világ szinte minden szegletéből hoztak drága fűszereket füstölőnek a császári udvarba, így kerülhetett bele már a történelmi időkben is sok olyan illatanyag, fafajta, gyógynövény, gyanta, mely nem honos Japánban és a környéken, hanem több ezer kilométert utazott a tengeren, hogy illatával gyönyörködtesse az előkelő házakat.




Hogyan készül?

A nemes illatok gyártása kiváló minőségű, természetes alapanyagok kompromisszumok nélküli kiválasztásával kezdődik. A minőség értékeléséhez évtizedes tapasztalat és elmélyült tehetség kell. A receptet titkon őrzik, melyben megtalálható az összetevők összetétele, a tömeg pontos mérése a feldolgozás ideje és módja, nedvességtartalma, illata…


A japán füstölő illatkeverésénék a komponensek valódi száma 20 és 50 között van,

ezek mind különböző természetes illatanyagok. A recept természetesen titkos, tehát nem csak az a néhány főbb összetevő van benne, melyeket a csomagoláson láthatunk.

A mester utasításait követve az összes összetevőt (kézzel ma is) finom porrá őrlik, szitálják, szárazon összekeverik majd vízzel masszává gyúrják. Ez sok időt vesz igénybe. 


Természetes kötőanyagként a tabuko fa ragacsos kérgét használják.

A tésztaszerű illatmasszát kis lyukakon keresztülsajtolják pálcikákká, kézzel formázzák, vágják és szárítják. 

A füstölőmester, inspirációja alapvető szerepet játszik az illat finomhangolásában. Évekbe telhet, mire az új recept megfelel a követelményeinek.


Ryūryūkyo Shinsai (ca. 1799–1823) A füstölőmester eszközei 1823. színezett fametszet (New York MET museum) 


Ökológiai, természetvédelmi elszámoltathatóság


Azt is be kell látni, hogy ezek az alapanyagok igen ritka növények kivonatai, a többségük fokozottan védett természetvédelmi kincs, illetve a feldolgozásuk roppant idő- szaktudás-  és élőmunka-igényes. Ezeket a ritka és nemes fákat többnyire ki kell vágni, hogy füstölő készülhessen. (Bár néhánynak csak a gyantája, vagy rügye kell). Sok nemes faféle csak idősebb korára tartalmaz annyi illóanyagot, hogy füstölő lehessen, a fiatal csemeték nem. Vagy évtizedes speciális érleléses eljáráson kell átesnie a betakarítása után.


Az árat még az adott alapanyag tisztasága és kora (!)  is meghatározza, vannak olyan összetevők, melyek gramm-ára bőven meghaladja az aranyét.


De nem természetkárosítás!

Mielőtt betakarítják a hozzávalókat bárhol is a világon, szigorú ökológiai kereskedelmi követelményeknek, elszámoltatásoknak kell megfelelni. Csak ellenőrzött forrásból származó, tanúsítvánnyal rendelkező alapanyagok juthatnak a japán füstölőkbe.


A vivőanyaga is különleges 

Nem tartalmaz egyik sem bambuszpálcát így idegen anyag nincs benne. Maga a vivőanyaga, kötőanyaga a  füstölőknek  a déli szigeteken, illetve dél-Kínában és Borneón honos örökzöld Tabu fa (Machilus Thunbergii). Ennek a ragacsos kérgét használják, mivel ez az, ami nem “töri össze” a többi illatot. Ez a tény már önmagában is megnehezíti, hogy nagy szériákat gyárthassanak belőle, így a japán füstölők nem tömegtermékek és nem is lesznek azok.


kép: Ogata Gekko (1859.1920) - Füstölőszertartás színezett fametszet(1891) Kyotói múzeum

A japán füstölőknek nincs szavatossági idejük

Ez furcsa talán azoknak, akik megszokták, hogy egy füstölőt bizony minél előbb el kell égetni, mert minél frissebb, annál tökéletesebb az illata. A japánoknál ez nem így van, az illatok még nemesednek is megfelelő tárolás mellett. 


Mivel csak és tisztán természetes összetevőkből állnak, illataink idővel javulnak és lágyabbá válnak, akárcsak egy finom bor. Vannak, akik gyűjtik a füstölőket, melyek akár egyre értékesebbek is lehetnek, felső határ szinte a csillagos ég! 


Mit tapasztalunk az égetése során?


Amit meggyújtásuk után tapasztalhatunk az, hogy sokkal lassabban égnek, kevesebb füstöt bocsátanak ki és nagyon finomra őrölt, különleges összetevőket tartalmaznak. Egyik sem tolakodó illat. Akik korábban nem élvezték annyira a füstölőket, mert kényelmetlenséget, vagy fejfájást okozhatott számukra, azoknak a japán füstölőt javasoljuk. Természetesen ezeknek a füstjét sem szabad direktben belélegezni. Számos egyéb füstölőfajta tartalmazhat gyorsító szert, amely segíti az egyenletesebb égést, de ettől sérülhet maga az illat.


Nincs bambuszpálca magjuk, csak 100%-ban száraz, nemes növényi alapanyagból állnak. Égethetjük tartóba szúrva, vagy fektetve is. Elsősorban szobában, beltéren érdemes gyújtani, illatuk kellemes aurával vonja be a szobát és nem ivódik be, könnyen kiszellőztethető. 


Hallgasd meg az illatukat, válassz hangulat, vagy napszak, évszak szerint. Különleges élmény minden nap, egy feledhetetlen belső történet a füstölő útja a koh-do.