A japán Kintsugi - az arannyal javított edények története

"Ha valami kárt szenvedett és története van, az szebbé válik."

Dick Lehmann nyomán:

"1999-ben Japánba utaztam, hogy részt vegyek néhány kiállításon, több városban is megszálltam. Ahogy illik, ajándékokkal érkeztem vendéglátóimnak és köszönettel fogadtam mindazt, amit ilyenkor udvariasan adnak.  Kint érkezéskor is, és távozáskor is illik adni valamit a vendégnek és a házigazdának, ez a szokás.

Miután megérkeztem  a második helyre és kipakoltam, rájöttem, hogy az nemes raku kerámia csészék közül 4 darabot, amelyeket az előző vendéglátóm adott, a reptéren a poggyászkezelési folyamat során eltörtek.

Gondolkozás nélkül bedobtam őket a szobám sarkéban álló hulladékkosárba. Később valaki bejött a szobámba és kivitte a szemetet.  

Csodálatos napokat töltöttem Shigarakiban: kiállítások, utazások, finom ételek, új barátok ... de egy nap eljött a búcsú ideje. Mint ahogy szokás, átadtam a búcsúajándékomata vendéglátóimnak; és néhány ajándékot a vendéglátóim is adtak nekem. A kapott dolgok között  felfedeztem azt a  4 csészét ... de mindet újra összerakták és arannyal javították meg a repedéseket. 

Meglepődtem, mivel azt gondoltam, hogy a szemetesben láttam őket utoljára. Kanzaki úr nevetve vette észre hitetlenségemet, és így szólt: - Most még jobb, mint amikor elhoztad őket! Figyelj, visszaadom neked a csészéket ... csak most már sokkal értékesebbek, mint eredetileg voltak."

A japánok komoly hagyományokkal rendelkeznek az edények arannyal történő kijavításában; „kintsugi” -nak vagy „kintsukuroi” -nak hívják.

Spirituális jelentése is van: megtanítja a kudarccal történő munkát. A "hegek művészete" A törések és hiányosságok szépségét és hasznosságát hangsúlyozza. Ez egy problémát értékké változtat, mint ahogy az meber a sorsából tanulva a nehézségek leközdésével válik jobbá. Olyanná, melyet anélkül a tapasztalás nélkül nem is érhetne el, nem is érthetne meg.

A Kintsugi története a 15. század végén kezdődhetett, amikor Ashikaga Yoshimasa sógun egy sérült porcelán tálat küldött vissza Kínába helyrehozatni. Akkoriban a legszebb porcelánok csakis Kínában készültek. Csúnya fém kapcsokkal együtt kapta vissza, melyet méltatlannak talált. Ekkor japán kézműveseket indított útra egy olyan új javítási forma után, amellyel egy törött darabot akár újjávarázsolhatnak, melyek a javítás után akár jobbnak, értékesebbnek is tűnhetnek.

Így született meg a Kintsugi, és ez is - mint oly sok más Japánban - külön szemléletté, művészetté vált a művészeteken belül.

Ez nagyon japán dolog, ahogy a legkisebb részekben is megtalálják a tökéletességet, a formában a szépséget, a töröttben az egészt. Mindebben a körülöttünk lávő tárgyak tiszteletét, az emberi alkotások iránti megbecsülést és az egyedi történetek iránti szenvedélyes érdeklődést találjuk.

Benne van az emberi vágy, mely képes alkotni, újraalkotni, más és magasabb minőségre emelni akár egy hétköznapi vázát, vagy csészét is. Az, hogy a tökéletlen is lehet tökéletes és  alkotás a "nem alkotás" is.

Később a gyűjtők körében az arannyal javított kerámiák, porcelánok hihetetlenül népszerűek lettek, megnőtt a kereslet a kintsugi iránt. A dolog odáig ment, ogy némelyiket azzal vádolták, hogy szándékosan összetörtek a nagyrabecsült, régi kerámiákat, csak azért, hogy arannyal javítsák.  

De vajon igazi, tömör arannyal javítanak?

A „ kintsugi ”kifejezés japánul„ arany asztalosmunkát ”jelent, és arra utal, hogy a törött kerámiákat szilárd aranynak tűnő lakkgyantával rögzítik” (gyantában gyakran valódi aranyport használnak, de ma már nem minden esetben). - Valószínű, hogy a kintsugi által rögzített edény pompásabbnak és drágábbnak fog tűnni, mint a törés előtt, amikor nem pusztán edény, hanem egy történet, egy sors és egy művészi restauráló szándék tette olyanná, amilyen.