Mese a király gyógyító ingéről

Élt réges-régen keleten egy nagy király, megvolt mindene, hatalmas palotája, aranya, szolgái, fényes udvara. A király egy napon megbetegedett, alig bírt felkelni az ágyból, annyi ereje sem maradt, hogy az ablakon kinézzen, lássa, mi mindene van. Jöttek hozzá az orvosok, kuruzslók, füvesek, de egyikük sem tudta meggyógyítani, a király napról napra csak sorvadt, fogyott, sóhajtozott.

Egy napon az udvaroncai találtak a piactéren egy furcsa kis embert, aki messze földről jött gyógyítónak vallotta magát. Vitték is a királyhoz. A kis ember megvizsgálta és  csak ennyit mondott: egyetlenegy dolog van, ami megmenti, egy boldog ember ingét kell viselnie, egy gyógyító inget, különben meg fog halni.

A király egyből így szólt a főtanácsosához: te boldog vagy. Add az inged!

- Nem, felség, én nem lehetek boldog, amíg Ön beteg...

Szólt a fővezéréhez: te boldog vagy? Add az inged!

 - Uram, nem vagyok az, úgy érzem vesztésre állunk.

Így ment sorra végig a jelenlevőkön, de senki nem tudott rajta segíteni.

- Nosza, emberek, menjetek szét a városban, kerítsetek egy boldog embertől gyógyító inget nekem! Olyan nagy kérés ez? - és szertefutott mindenki, aki bírt, de nem találtak sehol boldog embert. Egyszer már épp a városkapunál jártak a szolgái, amikor ott énekelt egy pásztor.

-Hogy mersz énekelni, amikor a király beteg? Vagy tán boldog vagy?

- Igen, boldog vagyok, megvan mindenem, egészségesek az állataim, volt ma ebédem, ennyi elég!

Vitték is azonnal a katonák a király elé: itt az, akit keresünk! 

- Add az inged, de hamar!

A pásztor nevetett: 

- Nincs nekem ingem, szegény vagyok, csak ez az egy ócska köntösöm van.

- Azonnal adjatok neki egy inget! - intézkedett a király. - Sőt hármat is az én legfinomabb holmijaim közül!

A pásztor vonakodva fogadta el a becses darabokat. A király ekkor  felült az ágyában és kizavart mindenkit. Így ült 3 éjjel és három nap.  Aztán így szólt. 

- Vigyétek és adjátok el ezt a sok nehéz aranyat, cifraságot a palotából, nem kapok tőlük levegőt. Adjátok azoknak, akiknek jobban kell és kerítsétek elő nekem a kecskepásztort. 

Azonban a pásztor már rég fent járt a hegyekben, eltűnt örökre.

A király erőre kapott és ahogy fogytak körülötte a kincsek, úgy lett egyre jobban. Enni kért, kinyújtózott, sétálni kezdett az udvaron. Sütötte az arcát a nap, cirógatta a szél és  gyermeknevetést hallott, boldog embereket látott maga körül. Úgy érezte, hogy meggyógyult.

Ekkor jött rá, hogy mit is visel valójában. Egy boldog ember ingét, a sajátját!