Milyenek az emberek?

Egyszer régen egy városi piac kapujánál üldögélt egy öregember. Látta ki jön be, ki megy ki, mindent tudott az ott lakók életéről. Történt egyszer, hogy arra jött egy fiatalember, egy ifjú vándor, és megkérdezte az öreget: Mondd apóka, milyen emberek élnek itt, ebben a városban?

Az öreg hümmögött valamit, majd visszakérdezett: Miért szeretnéd tudni?

Hát azért, felelte az ember, mert az eddigi otthonomból el kellet jönnöm, jobb hazát keresek. Ott  mindenki kapzsi volt, fösvény, kicsinyes és önző. Jóság helyett csak azt lesték, hol árthatnának könnyen a másiknak.

Az öreg homlokán összeszaladtak a ráncok: Hajjjaj, édes fiam, itt sem jobb a helyzet, az emberek itt is ugyanolyanok. menj, hát békével.

Pár nap múlva ismét egy vándor állt meg az öreg előtt. Beszélgetésbe elegyedtek, és megkérdezte a vándor: mondd, milyen emberek élnek itt? Az öreg visszakérdezett: Miért akarod tudni?

 Hát csak azért, mert a szülővárosomból el kellett jönnöm, amit nagyon sajnálok. Csupa kedves, szorgalmas, derék ember élt ott, visszavágyik a szívem, hasonló jóembereket keresek ott, ahol letelepednék. Az öreg arca felderült: Nézz körül itt fiam, ennek a városnak a lakói pont ilyenek.

Az öreg mellett régóta üldögélni szokott egy koldus, aki, miután elment a fiatalember, haragosan ráförmedt: Már hogy hazudhatsz a vándoroknak? Az egyiknek azt mondod, rossz emberek élnek itt, a másiknak meg azt, hogy jók? Hol itt az igazság?

Nézd, barátom, szólt az öreg: minden ember a szíve tükrén át nézi a többit, csak azt látja, ami ott bent van. Így aztán a színtiszta igazat mondtam mindkettőjüknek.