Egy szép napon gyerekek játszottak a tengerparton. A hullámok lágy, sima homokot terítettek szét a parton és a kisfiúk örömmel építgették, szépítgették homokváraikat. Mindegyik külön-külön munkálkodott s védte a várát a többiektől, nehogy elrontsák a művét.

„Ez az enyém, ez a legszebb!” -kiabálták. Egyszer az egykük felpattant és szétrugdosta a szomszédja homokvárát. A tulajdonos nagyon méregbe gurult, elkapta a haját, ütötte és elkezdett kiabálni: „Elrontotta a váram! Nézzétek, segítsetek őt nagyon megbüntetni!” – és a többi gyerek odasereglett és csakhamar nagy verekedés tört ki.

Utána mind visszament a várához és folytatták: „Ez az én váram. Ez a legszebb, a legnagyobb. Hozzá ne érjen senki, mert megbánja!” 

Aztán eljött az este, sötétedni kezdett, és a gyerekek elindultak haza, senki nem törődött többé a várakkal, volt amelyikre ráléptek, vagy épp kézzel tolták szét. Végül éjjel jött a dagály, és elmosta az összeset.

(Minh Thanh)