A bódhiszattva meghalt és megnyíltak előtte a megvilágosodás kapui. Egész életében ennek a célnak az elérésén dolgozott. De visszatekintve lelkek millióit látta küszködni és gyötrődni, félelemben és azon igyekezetben, hogy elérjék a megvilágosodás a boldogság kapuját. A kapuőrök kinyitották a kapukat.- Gyere be, kérlek. Örömmel üdvözlünk, vártunk rád!" – hívták.

De a bódhiszattva szomorúnak látszott.

- Nem mehetek be - mondta - kérem, zárjátok be a kapukat. Millió szomorú arcot látok, könnyekkel teli szíveket, olyan embereket, akik soha nem ismerték a szűnni nem akaró örömöt. Megvárom, amíg az emberek belépnek ezeken a kapun. Lehet, hogy örökké tart, de nem számít. Csukjátok be a kapukat, én leszek az utolsó, aki belép."

Azt mondják, hogy egy igazi bódhiszattva mindig vár a kapun kívül, és megvilágítja az utat mindenki számára, aki követi az útját. Az ember nem sziget. Mindannyian egy kontinenst alkotunk. Nincs egyéni . Egyesek csak egy kicsit előznek meg másokat. De mindannyian ugyanazon az úton járunk.